Szellemes történet, befejezés.
A történet tehát Eternity kezdeményezésére, Mó, majd
Zsina, RL Bóvica és Ágnes történetét folytatva született.
Stan már majdnem elérte az ajtót, azonban a boszorkány észrevette őt. A mosoly az arcára fagyott. A boszorkány nem izgult, hogy esetleg megszökik a kis fogja, nyugodtan csettintett egyet. A Szalmarakás, amin Stan feküdt, hirtelen szétvált, sok kis lebegő szálra bomlott, megragadta Stan végtagjait, és a földön visszaráncigálta arra a helyre, ahova zuhant. A boszorkány meglepett arccal a következőt mondta:
- Hogy mit mondtál??? Nem érdekel a titkunk? Nem akarsz minket beköpni a nyílvánoságnak?
- Az túlzás, hogy nem érdekel a titok, viszont semmi ilyen szándékom nincs a családoddal!- Stan úgy érezte, ez után a dühroham után, már biztos vége az életének, így már nincs mitől tartania.
- Bolond vagyok, de beavatlak a titkunkba, és segítek neked…
- Pontosan miben?
- Hogy életben maradj.- a Boszorkány kedvesen mondta, azonban ez a kedvesség nem tartott sokáig- De most már maradj csendben, ha nem akarod hogy békává változtassalak!
Még fiatal voltam, mikor egy felettébb különös varázsgömb jött a házamba. Pár évszázaddal ezelőtti családtagom küldött egy üzenetet nekem. A boszorkányok csak égtek, égtek, és egyik boszorkánynak sem lehetett sok leszármazotta, mert meghalt. Azonban ő kitalálta, hogy aki egy apró jelet is megtudott rólunk ami arra utal hogy boszorkányok vagyunk, küldjem le hozzá, ő majd elintézi. Így ment ez sok sok éven keresztül. Az ősöm már nagyon öreg volt. Pár hét múlva meg is halt. Így hát nekem is kapcsolatot kellett teremtenem egy leszármazottammal.
-Lanával!?- Vágott közbe Stan. A boszorkány bólogatott, és folytatta:
Most meg kéne ölnöm téged! De valahogy már nem lenne az igazi.
Lana a varázsgömbjén keresztül figyelte Stant, mióta visszaküldte a múltba. Miután ez a kis jelenet lejátszódott az orra előtt, mérgében falhoz vágta a varázs gömbjét, és felkiáltott: Vén banya! Meg kellett volna ölnöd, nem elcsevegni vele!!! Mérgesen haza száguldott, és a könyveit bújta, hogyan tudna visszajönni a múltból, miután megölte Stant.
A boszorkány tudta, hogy Lana nemsokára megérkezik. A feszültség érezhető volt Lana szobájában, és a boszorkány kunyhójában is egyaránt. Az eső zuhogott, az ég dörgött, villámok cikáznak fel, s alá az égen. A Halloween kor cukrot gyűjtögető gyerekek sikítva rohantak hazafelé, a házak lakói kétségbe esetten becsukták az ablakokat, és leeresztették a redőnyüket. A vidám kis utca ahol pár perce még boldog gyerekek jártak fel, s alá, most egy sötét, rideg utca, ahol a gyorsan elsuhanó denevéreken kívül senkit nem láthatunk.
Stan rettegett. A boszorkány azt mondta „maradj itt, mindjárt jövök” s azzal szó szerint köddé vált. Stan nézte a zuhogó esőt, a villámokat. Egy árny osont végig a falon. Stan gyorsan hátranézett, de semmit sem látott. Visszafordult és ott ált ő. Lana. Már nem volt elbűvölő, ronda volt, ijesztő, mint egy félig zombi, félig boszorkány. Stan átrohant a szoba másik végébe. Lana vérvörös szemeiben a halál csillogott. A lány kinyújtotta karját. Egy fekete tőr került elő az ing újából. Nyílsebesen suhant Stan felé. Stan ezt az egészet lassított felvételként élte meg. De lehet hogy nem lesz végem?! A boszorkány visszatért, kitárta kezeit, hogy megvédje a fiút. Azonban nem volt sikeres a mentő akció. A tőr kettévágta a boszit, és suhant tovább. Stan látta, ahogy a boszorkány kiállt, majd mint ha csak egy üveg lett volna, szilánkokra tört. Stan fájdalmat érzett. Lenézett, és látta, hogy a tőr erősen belefúródott. Csak ált ott, és nézte a lányt, akit egykor szeretett és érezte, hogy nem bírja tovább. Stan a földre roskadt. Minden egyre sötétebb, és érthetetlenebb lett számára. Lana közel lépett hozzá, elmosolyodott és eltűnt. Stan arcán végig futott egy könnycsepp. A szíve megállt, és a szeme örökre becsukódott. Ott feküdt a földön egyedül, a hideg halott teste.
Lana boldogan könyvelte apjával együtt a sikerüket. Pár hónap múlva, egy újságíró meglátta Lanát az ablakán keresztül, ahogy varázsol. Még fotót is készített. Az újságíró rohant a nyomdába, hogy minél hamarabb címlapon legyen a felfedezése. Lana az útjában állt, megfogta arcát, hogy visszaküldje a múltba. Az újságíró elájult. Lana örömmel ment haza. Másnap az iskolába menet elsétált egy bolt előtt. Bekukkantott, és az újságos részlegnél a saját képét látta a címlapon. Hogy lehet ez??? Akkor elgondolkodott. Nem tudta visszaküldeni az újságírót a múltba, mivel megölte az ük- ük anyát. Hazarohant hogy apjától kérjen tanácsot. Az apja sehol sem volt. Lana megint gondolkodott. Erre viszont nem jött rá. Látta, hogy a keze egyre halványabb lesz, sőt pár úja már nincs is. Akkor rájött. Ha nincs őse, akkor a papája sincs, és ő sincs. A keze teljesen eltűnt. A égni kezdett. Rettenetesen fájt, és egyre terjedt felfele. Mindenféle varázsigét kiabált, de semmi. A tűz egyre csak égette, égette. Rettenetes fájdalom volt. Sikított torka szakadtából, míg teljesen el nem égett. Azóta minden esős, villámos, égdörgős éjszakán ott kísért Lana szelleme. Igazi boszorkányok többé nem voltak, csak a mesékben halhatunk róluk.
